Mérnemírokmá

A múlthét egy kis nátha és különböző hiányérzetek (de különösképp egy) miatt kicsit ilyen hullámvölgyszerű időszak volt. Meg minden kezd olyan megszokott lenni, telnek-telegetnek a hétköznapok, szóval nemigazán tudtam, mit is írhatnék. 

Itt vannak például a mindennapi élet szabályai. Például, csak hogy tudjátok majd, ha kijöttök: van az Épphogy Egyembernyi Széles Járda szabálya. Fontos, mindennapos alkalmazású törvény ez. Az utca törvénye. Tegyük fel, hogy van egy járda, ami épphogy egyembernyi széles. Ugye. Annyira nem ördöngös találni ilyet. Vegyünk két embert, akik szembejönnek egymással. A járda még mindig egyembernyi széles. Érzitek a feszkót? Embereink közelednek. Na de ki térjen le a járdáról? Le, a veszélytől hemzsegő, épphogy egyautónyi széles, egyirányú útra? Rájöttem, mi az örök és általános érvényű, mindenkire vonatkozó szabály Párizsban, mely felülír minden, eddig (nagyjából) megszokott illemszabályt is öregekről és ifjakról, nőkről és férfiakról. Így szól. 

Az térjen le, aki szembejön. 

Hétköznapjaim szerves része az olasz kultúra is. Fontos megemlíteni, hogy az olaszok úgy gépelnek, mint ahogy beszélnek. Pattogva. Tegnap befutott Maria húga is a barátjával (mármint fiúbarátjával, tudjátok, boyfriendesen, csak igyekszem kerülni a P betűs szót, mert a hideg futkározik tőle a hátomon), ígyhát négyen lakjuk most szerény hajlékunkat. Leszünk még öten is;) Hoztak matracot is, amin alszanak. Ezt a nagyfélét. Hogy hova raktuk? Háhá, a földre. Ilyen herripotteresen kitágítottuk a szobát, azt hiszem. Viszont azt mondjátok meg nekem, hogy ha a matrac egyik fele direkt ilyen simianyagból van (nem mondom, hogy bársony, mert kétlem, hogy az, de olyan bársonyszerű, na), szóval ha ilyen anyagból van (mennyit zárójelezek már különben!), akkor annak nem az a célja, hogy azon legyen a lepedő, hogy ne csúszkáljon rajta? Merén aszittem. Náluk az az oldal van alul. Nem mintha ez jelentene bármit is egyébként. Ó igen, és itt ragadnám meg az alkalmat, hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy engem is elkapott a kérdőívláz, oldalt fent lehet pöttyözni a karikát. 

Meg a párizsiak is érdekes fazonok. Íme egy részlet egy átlagos párbeszédből köztem és egy párizsi (ember) között:

(...)

- Elnézést, kicsit lassabban, ha lehetne, nem vagyok francia.

- Ó, olasz vagy?* 

- Nem, magyar vagyok.

- Tessék?

- Magyar. Magyarországról.

- Ó, mint Sarkozy, mi? 

- Hehe, hátigen. 

- Haha, letagadnád, mi? 

Ez is érdekes különben. A közvélemény különben nincs annyira odáig érte, meg vissza. Vettem most egy bulvár gazdasági újságot (a bulvár itt a minőségre utal), ami több oldalon cikkez Sárközyről és Sarkozyról, ti. apáról és fiúról. Még nem rágtam át magam rajta teljesen, de kicsit vicces, amikor kiemelik, hogy a családjuk nemesi oklevelet kapott a 17. században itthon. 

És itt hirtelen vége lett a bejegyzésnek.


* figyelitek. Ha külföldi, akkor olasz. Ez jelent valamit.